"Egy csipetnyi ész meg egy csipetnyi szív,
Egy kevés varázs, egy kis játék.
Egy szentiván-éj, egy kis harc, egy kis kéj,
A nép csak cirkuszt kér"...
Nos, akkor vágjunk bele! Tudom, bemutatkozással illene kezdeni, de ezt igen rövidre fogom venni. Legyen elég belőlem annyi, hogy 25 éve simogatta meg először a hasamat a nap sugara, előfordulási helyem a fővárosunk és annak környéke, a gerincesek csoportjába tartozom (így is - úgy is) és rettentően félek a pókoktól. Fontos infó, mi? :)
A blogon nem ígérhetem, hogy minden logikusan fogja követni egymást - ami a szívemen, az a számon, ami az eszemben, az a blogon.
Végre péntek van, jöhet 2 nap szabadság! (Kedvenc napom ugyan nincs, de a péntek estéket nem cserélném el soha, semmire!) Ez az a nap, amikor többek közt az ember az ebédjét a munkatársak bűvkörében úgy fogyasztja el, hogy az orrában már a hétvégén elkészítendő étel illata motoszkál. Hát, bennem pusztán halvány képek sejlenek fel a holnapi főzéssel kapcsolatban: libacombot szeretnék az étkezőasztalon látni, párolt lila káposztával megspékelve. Nyami. Sosem készítettem még libasültet, azt hiszem, este belevetem magam a neten fellelhető recept-hadseregbe, hogy megtaláljam azt a kis katonát, aki holnap szolgálatot fog teljesíteni nálam. :) Megírom majd, hogy sikerült és hogy ízlett Nekem. Igen, Nekem. Így, nagy betűvel írva. Természetesen nagyon fontos számomra a családom és a barátaim, de ez a blog kissé önző módon csak Rólam fog szólni. Nem vagyok egoista, azt sem mondanám, hogy szeretek a társaság középpontjában lenni ( ;-) bár van egy-két pillanat, amiben el tudom képzelni...), de itt róluk nem lesz szó, csak Rólam.
Furcsa, hogy blogot írok. Kiskoromban sosem írtam naplót, amit most nagyon bánok. Néha olyan jó lenne bemászni a fotelbe egy csésze finom tea, egy takaró és mondjuk egy régi naplóm társaságában. Vajon képes lennék ismét átélni az akkor papírra vetett gondolatokat, érzéseket vagy csak holmi külső személyként falnám a sorokat? Tudom, kideríthető: nincs más dolgom, mint kiválasztani egy szép naplót, megtölteni sorokkal, aztán mondjuk úgy 15 év múlva bemászni a fotelbe, lefőzni egy finom teát, betakarózni és olvasni...
Lám, kedves Olvasó, így vagy úgy, de a gondolataim rögzítését elkezdtem, kérlek, tarts velem!
"Táncolni kell, Uram! A zene majd csak megjön valahonnan!"
Üdv,
L.Lavender
Félsz a pókoktól?
VálaszTörlésMiért? :)
Rettegek tőlük, de hogy miért? Nem tudom. Ezt talán épp úgy nem tudom megmagyarázni, mint ahogyan azt sem, mit élvezek abban annyira, ha beleharapok egy gerezd sárgadinnyébe! :)
TörlésNem tudod? Dehogynem.. A félelem a legjobb mester..
TörlésSegítek.
Ez olyan, mint megérteni egy álmot.
Megérteni nem tudod, de az energiája a tiéd lehet.
Szóval csak képzelj magad elé egy pókot.. és figyeld a félelmedet, figyeld magad.. és ha kicsit nyugodtabb vagy, kezdd el felidézni mindazt amire asszociálsz róla.. fekete? halál? alattomos? stb.. ha ez megvan akkor közelebb leszel...
Mi lenne, ha elaludnál,
VálaszTörléss ha közben egy érdekes
álmot látnál?
S mi lenne. ha álmodban
a mennybe lépnél,
és egy különös, gyönyörű virágot
letépnél?
S mi lenne,
ha felébredvén
a virág a kezedben lenne?
Mondd, akkor mi lenne?
Azt hiszem, akkor élnék igazán...
TörlésEzt Te írtad?
Nem én, és mégis én.
TörlésKerestem neked valamit, ami a pókok miatt jutott eszembe és akkor megtaláltam ezt a verset egy baromi rossz fordításban, és átírtam imígyen :)
muszáj még egy történetet megosztanom veled... aztán többet nem hozom fel a témát, ígérem... :)
VálaszTörlésEgy tibeti történet elmondja, hogy egy tanítvány meditációja alatt mindig úgy érezte, hogy egy pók ereszkedik le elé. A fenyegető teremtmény minden nap visszatért, és egyre hatalmasabb lett. Megrémült a tanítvány, és mesteréhez ment jelenteni a problémáját. Azt tervezte, hogy egy kést rejt a ruhájába, és amikor a pók megjelenik, megöli. A mester nem értett egyet ezzel a megoldással, helyette azt javasolta a tanítványnak, hogy vigyen magával egy krétát, és rajzoljon egy X-et a pók hasára, majd jöjjön vissza hozzá.
A tanítvány visszatért meditálni. Amikor a pók újból megjelent, a tanítvány legyőzte a kísértést, hogy megölje, és azt tette, amit tanácsoltak neki. Amikor visszatért a mesteréhez, a tanító azt mondta, hogy vegye le az ingét. A tanítvány nem értette, de megtette. Amikor a hasára pillantott, ott volt az X.